Világíts!!

Jaj de jó, holnap ilyenkor már áll a bál! Ez persze azt jelenti, hogy kimarad a szombati piac, helyette pezsgőlocsolási versenyt hirdetek. Ma az egész napom megint kertészkedéssel telt, a #298-as sorszámú fa tövénél már csak a füvesítés hiányzik. Azt hiszem. És mert még nincs Index kezdőlapon az Mlamp blog, ipari kémkedésre adom a fejem, titkos, idő előtti lámpabemutatót tartok most írásban.

Amikor belefogtam az Mlamp-be – ez kicsit furán hangzik, de nem jut jobb az eszembe – nagyon hamar szembejött velem Tom Dixon neve. Tom Dixon és a hülye Mirrorball-jai. Miért hülye? Nem is hülye, csak az irigység beszél belőlem. A sztori szerint, mr. Dixon már nagyon unta, hogy ő a legmenőbb, legsikeresebb formatervezők egyike, ezért vakmerő lépésre szánta el magát, antidesign terméket akart létrehozni.  Unalomig ismert forma, semmi kirívó szín, különböző méretű foncsorozott üveggömbök. Ennyi és nem több. Honnan tudhatta volna szegény feje, hogy az egész világ beszopja és térden állva, szerelmesen simogatják majd a világító mértani formát?? És mégis ez történt, ma már minden magára valamit is adó lámpastúdió, lakberendezési bolt, belsőépítészeti iroda tart néhány Tom Dixon lámpát. És mondom még egyszer, én annyira irigy vagyok. Hogy mire, A nagy semmire, ami ekkorát szólt. Gyönyörű. Tudatosan és büszkén. 

Én magam nem nézegetek túl sűrűn designer oldalakat, ha gyakorta tenném, hamarosan lopnék. Az meg ciki. Így nem tudom, nem ismerem, enyém a dicsőség, ha sikerül. Ha meg nem… olyan nincs is, nem is számít. Szóval nem nézem, hogy ne lássam. De ezt láttam és megmaradt. Nem pörögtem rajta, de nem feledtem. Egy másik szálon pedig felfedeztem a műanyag buxusgömböket. 

Az idő múlásával egyébként is egyre nagyobb a vonzalmam a drága művirágok felé, és szerintem ezek egyik minimalista csúcsrajáratása a műanyag sövény. Sövény: télen-nyáron zöld, kevés gondozást igényel, mindig szép. Ha ebből kivesszük a körülöttünk lévő élő dolgokról való gondoskodást mi marad? Naaaa, most mondtam! Egy mindig zöld, szép PVC golyó. Levelekkel. 10 centimétertől 60 centiméteres átmérővel. Imádom! Aki most sem érti miért, hagyja el az oldalt, nem egy nyelvet beszélünk!

Na szóval:  majdnem példakép TomDixon + heves érzelmek a fake növénnyel = Mlamp Exclusive 3.

2010 óta tervezem ezeket a lámpákat, de csak néhány hónappal ezelőtt álltak össze teljes képpé a fejemben. Addig a szokásos rengeteg firka rajz és téves árkalkuláció megvolt, hogy kialakuljon valami köztünk, de csak II. Bambi megszerzésével kattant minden a helyére.

Úgy néz ki a lámpasorunk, hogy:

#295 asztali lámpa pár: pink üveg gyertyatartó pár, Alföldi csészealátétekkel és 20 cm-es sövivel. A vezeték fekete, a magassága 65 cm. Trendkövető formavilág, vagánykodó színek – bár ma már az óvódások is pinkben járnak; rózsaszín helyett - unisex összhatás. Csak párban értékesíthető, jing-jang style, meg feng shui.

#296 porcelán asztali lámpa: Zsolnay leveses tál – éljen Jutka néni! – 20 cm-es gömb, fehér selyem cseresznyevirág betűzésekkel. Alacsony, kicsit súlyosabb darab, amit a Zsolnay unalomig ismert, ám rajongásig szeretett csavart mintája és csipkés talpazat lágyít – nem vagyok benne biztos, hogy ilyen fehérben akarom, vagy legyen halvány barackszínű. Pedig utálom azt a színt tiszta szívemből, de itt mégis szeretem. Szeretném. Bori meg fog ölni. 

#297 asztali lámpa: csak eszembe jut és meghatódom. Provokatív, giccses, hatásvadász és gumi. Az Mlamp történelmében mérföldkőnek számít a #50es lámpa. Starring: I. Bambi. Aki kicsit is figyel ránk tudja, olajfestményen megörökítve lóg a showroom falán – kösz Sunny!, szerepel a képeslapunkon, a mai napig jelentkeznek emberek, utána érdeklődve. Kora tavasszal a Wesselényi utcában a Siberia kirakatában meghökkenve vettem észre az én őzikém tesóját. Szabályosan rosszul lettem, hogy itt van a kerületben és nem az enyém. Áprilisban én lettem a hónap designere a WAMP-on, és ott találkoztam kedvenc csizmám kreátorával Anna Zaboeva-val, a Siberia főnökével. Szóltam-adta. Egy tündér, na. Nem is tudok erről mást mondani.

Vissza Mancika, vissza!!!

60 cm átmérőjű ovális fém tálca svájci műfűvel, fém lámpatest, 20 cm-es buxusgömb, kb. 60 cm magas gumi Walt Disney Bambi figura. Szagolgatja a növényt. Vagy legel. Ki minek látja. Történetesen akár feküdhet is a fa tövében, merthogy a lábai mozgathatóak. Félelmetes igaz? Élőben keményebb.

#298 állólámpa: nem is tudom pontosan hogy most hol tart a végleges magasság, de azt hiszem valahol 2-2,10 m körül. 12 cm-es átmérőjű PVC cső, nagyon drága műbőr borítással – „teve bőre” fantázia név alatt fut. Guszta nagyon. A test tetején egy 40 centis gömb csücsül, azért az már elég nagy. A fa felső harmadánál egy nyílás, egy odú található, itt lakik az a sárga-zöld-kék mozgó szárnyú madárka, aminek rögzítése a holnapi nap legnagyobb feladat. Az már csak zárójelben, hogy olasz műfű talpon áll, és 4 fékezhető bútorgörgő biztosítja a kompromisszum kész együttélést.

Na ezt ünnepeljük holnap. Érthető igaz?

Hűűű, hát nem itt van a november?! Tessék elkezdeni lámpát venni karácsonyra! Mmmmost!

Jövő héttől beindul a „Daily Offer” fedőnevű lámpakidobálós akció, már csak azt nem tudom, hogyan lehetne licitálásra bírni az embereket? Persze nem biztos, hogy mindenki annyira szeret tárgyakért harcolni, mint én… de csak mert a többiek furák…

Gyors pörgéssel zárult a lódz-i kiruccanás, szombat este 8-kor kirúgták az utolsó látogatót, a magyar csapat pedig 9:10-re összepakolta az összes standot, becuccolt az autóba, és még néhány dobozt is organizált az Mlamp részére. Igazán nagyon, nagyon megkedveltem minden doboz-tolvaj társamat.

Sokszor rácsodálkozom a munkához való hozzáállásomra, illetve miért kell nekem az utolsó pillanatig húzni pofonegyszerű és időhöz kötött feladatokat – valahogy extra durva stressz helyzetben jobban teljesítek. Sári – csak hogy kihozza belőlem a maximumot – gyorsan szabadságolta magát a bölcsiből, ezért rövidített munkaidő mellett készülök a pénteki Mlamp Exclusive 3. bemutatójára. És itt jön a mai nagy hír, 80%-ban kész a fatörzs, amin dolgozom, és annnnnnnnnyira tetszik, hogy egész délután a fényképezőgéppel a kezemben jártam a rokonaim, a szomszédok és félismerősök nyakára: ámuljanak, borzongjanak, imádják! Ehelyett nem értik, amitől még izgibb. Tartott már valaki 40 cm átmérőjű buxusgömböt a kezében? Igazán csiklandós érzés. Olyan régen kinéztem, hogy egy egész kollekciót, sztorit és ezzel okot kreáltam, hogy ennyi pénzért műanyag sövénylabdát vegyek. Na ez, meg a Bambi! 

Jó napot mindenkinek-kicsit nem figyelek oda és már fél 1 van.

Mire megérkeztünk a textilgyárunkba már egy házaspár toporgott az Mlamp standjánál, és hosszú távú, tartós üzleti kapcsolatot emlegettek. Innen is mondom;

Kedves Emil! Nagy örömmel, sok boldogsággal.

Tegnap este a záróra idején a kiállítók nagy része elpakolt, mára újak vették át a helyüket.

A kartonrepülő még mindig kelletti magát és a porcelán dildók sem fogytak el mind.

Szerintem már most többen vannak mint tegnap egész nap és a magyar szekció már könyvelhet el eladásokat. Kár hogy a közös megnevezés,nem jelent közös kasszát...

Vagyis a mai első bejegyzéssel kezdetét vette a design fair második,és egyben utolsó napja.

14:06 perc, a fűtetlen gyár épület kezd kissé kihűlni. A tegnapi napsütés elmaradt,de ez fényreklám szempontból kicsit sem baj.

Ezidáig még nem lelt lengyel tulajra Mlamp,de a pihenőideje alatt eladtam a Tilka nevében 3 hosszabbítót. Elkönyvelt jófejség.

Egy óra elteltével együtt búcsúztatjuk-nagy vidáman #257 asztali lámpánkat- good luck in Poland!

8:26 – péntek reggel van, és keleten a helyzet változatlan, megint eltévedtünk. Most a kiállítási terület remélt irányába bolyongunk – nem lehet tudni, hogy eredményesen-e. A város hol nagyon ronda hol csak kicsit, 2-3, véletlenül itt felejtett szép bérházzal. Sok azért nincs belőlük – inkább a panel az úr. Az ősz azért nekik is jót tesz, egész sok a park, a fű, fa, bokor.
Ejha Bálint gazda!
Na, itt már jártunk. Amint szereztem a célállomáson kávét folytatom.

11:30 – áll a stand, ezt rajtam kívül még nem sokan mondhatják el a honfitársaink közül, de mindenki dolgozik mint a gép.

És mosssssssssssst működik a wifi is, ebben a percben elkezdem átküldeni Borinak az anyagokat, a többi az ő dolga. 

A WAMP szervezésében 8 kiállító szerepel, a részlegünkkel szemben állva balról jobbra a felsorolás;

The béta version-2 lány,ránézésre a középiskolából szöktek el hogy itt lehessenek- gyönyörű munkákkal. A Pixelfolk kollekciójukon belüli táskákért kicsit remegek, akarok is kettőt.

Erdei Ildikó Virág- kalap designer. Tavaly télen gyönyörű lila gyapjú sapkát vettem tőle, kár hogy azóta úgy megnőtt a hajam, hogy úgy nézek ki benne mintha egy hidroglobusra szállt volna le egy lila kismadár. Nem szép,na

Mei Kawa- nagyon menő férfi ruhák

Mlamp- mit is mondhatnék erről a nagyszerű és teljesen egyedülálló brandről?? szavakat se találok

Tilka- szövetkábelek, elosztók, hosszabbítók- színes,cool, megfizethető-

Juhász Ádám- maga a tervező teljesen őrült,de ártalmatlan-vagány lámpákkal, valoszínüleg nincs aki ne hallott volna róla mostanában- vagy ne látta volna a munkáit.

Katona Barbara- ötvös és óramű készítő. Nem mellesleg a szobatársam. Órák számlapjait szedi ki és épít ble mini képeket-igazán eredeti-asszem akarok egyet.

1mind1- kerékpár belsőkből övek, karkötők, fülbevalók,brossok

Ducsai Judit- helyett a fiúja árusít-róla akkor bővebben ha sikerül összeraknia a standját.

Na tessék alig telt el pár óra, és felborult az előbbi felsorolás mert D.J. Férfi kivetülése, Zoli mellém költözött,de sebaj ezért nem írok át semmit.

Nem sok ember van jelen, de folyamatos a lassú cirkálás. Az emberek jól öltözöttek,remek szemüveg kereteket viselnek,már ide is eljutott a hír hogy nem csak a Rayben Wayfarer létezik.

Attól azért rendesen megdöbbenek ha rájuk köszönök,de mert a polgárpukkasztás éltet, köszönök mindenkinek.

Asszem nem vagyok egy prűd típus,de akkora porcelán dildót árul 2 helyeske lány-hogy elakadt a szavam és irulva pirulva elfutotta.

Tettem egy kört a lengyel pályán,és amikre jutottam

1. láttam egy nagyon szép táskát,mindjárt le is fotózom

2. megtaláltam az ékszerkészítő Szász Károly lengyel megfelelőjét- semmi honleányi elvakultság- Sz.K. sokkal menőbb

3. a kínálat,ha nem is vesz le 1000%-osan a lábamról, nagyon profin elkészítettek; tiszta igényes munka mind, a filc ugróiskolától a rózsás műfarokig. Minőség minden téren

Délután fél hat van, most már van értelme lámpákkal jelen lenni a padlótól plafonig üveg épületben. Remek hír, A rossz hír hogy még nem adtam el lámpát, de rengeteg bókot söpörtem be.

Most el kell döntenem hogy meddig is van az a pohár...

ok,akkor a finisbe érkeztünk,alig 42 perc van hátra. Hogy ne vegyem magamra a nulla vásárlási kedvet,egyáltalán nem látni zacskókkal, itt szerzett áruval sétáló embereket. Helyette annyi szórólapt cipelnek, hogy beállhatnának a Dob utcai méheshez,és nagyon örülnek hogy interneten megrendelhetik a lápákat,karkötőket,kalapokat bármit,bármit,bármit.

Mára végeztem-ha csak nem érkezik 40 őrjöngő vásárló és vesznek össze az utolsó pink- fehér lámpán. Akkor videózok is, megígérem.

Reggel 7 óra – egyszerre próbálok meg itt írni és bejutni a gmail fiókomba – de az a piszok csak a beállításokat akarja velem ellenőriztetni, mindjárt felrobbanok! Na de kérem, csak reggel 7 óra van! Igaz, nyugalom, reméljük nem értesítettek, hogy 9 helyett 8kor indulunk. És most hopp, sikerült bejutni a fiókba – nem azért mondom, de pár perccel előbb ugyanezen az útvonalon próbálkoztam…

Most kaptam egy fotót a helyszínről, durva ipari terület – nahát Lengyelországban?!? Ha valaki beugrana, a cím Festival's Center Targowa street 35. Csak a street helyett az ulica a szó amit keresünk.

Míg a családom alszik, én felöltöztettem magam, ahogy elképzeléseim szerint egy menő dizájner utazik. Reszkess Lódz! Lila, nem nem, püspöklila! enyhén fényes szatén melegítőnadrággal erősítem a zsemleszínű, magas szárú rapper bakancsomat az amki gettóból, jön Manci a kemény! A hatást finomítani: a lime-zöld szettből választottam bőröndöt – sikkes, kecses darab. Utolsó kapkodó tevékenységek és indulok.

Az az igazság, hogy nem szabadulok attól a kérdéstől, hogy miért pont Lengyelország? Ahonnan én jövök nem szokás hozzájuk járni. Önszántadból. Lehet, hogy az emlékeim bizonytalanítanak el, Oświęcim-be vittek minket osztálykirándulni.

Na akkor mossssst! 10:28 van, elindult a 2 mini buszból álló karaván. Khm... Mancika, 2 autó még nem ad ki egy karavánt. Egyelőre nagyon kényelmesnek tetszik a helyem, bár még egy fiatalember csatakozik hozzánk, igyekszem 2 és fél helyet elfoglalni addig is. Kicsit sajnálom, hogy ma nem tartottam magam az elegáns, 5 perces késéshez; ehelyett 8:20kor már a kapuban álltam, naná hogy egyedül, naná hogy üres volt a WAMP iroda. Bori házhoz szállította a maradék ernyőt, ám a csodálatos függőlámpáikat otthon kellett hagynom, a ragasztó vs. tökéletes kinézet versenyben a ragasztó győzött.

Most várjuk Ádámot, úgy teszek mintha két ülésre csúszva aludnék.

Na, a területszerzési haditervem megbukott. Mindegy nem is olyan rossz. Elaludtam Szlovákiában és felébredtem Szlovákiában.

Breaking News: a 8 óra 43 perces útból még van 8 óra. És nem, nem 43 perce ülünk az autóban…

Útközben lemerültem, félig meddig meghaltam, de igen kedves mindenki, sikerült. 7 perccel ezelőtt, este 11kor megérkeztünk a szállásunkra, ahol 2 kanapés szobákban helyeztek el minket. Egyelőre nem működik a WIFI, de úgyis mindegy mert gumicukorral tömöm a fejem, az jobban szórakoztat, mint a világháló. Fogyókúra holnaptól.

A Boutique Hostel, nem vicc tényleg ez a neve a város kissé konszolidáltabb részén van, bár megmondom az igazat, egyelőre nem úgy tűnik mint egy dizájnért remegő, kísérletező-kedvű, tömeget rejtene, de hát ugye miért is ne… Na jó megnézem a fürdő kutricát és elájulok.

Reggel 8-tól installálunk, a 11-kor kezdődő vásárra.

Jó éjszakát! 

Jaj ne, még találtam egy kis söprögetni valót. Pfű
Kevesebb, mint 20 óra múlva indulok Lódz-ba, a 2011-es Design Fair-re.
Jön valaki?

Tudom, tudom – és Bori is Prágában szórakozik inkább – háháhá így kihívás, a kihívás! Nagyon izgulok. Mindig nagyon izgulok és most még kicsit jobban. 6 dobozból kettőt elszállított Bori az ügyes, aztán megtoldja még 12 ernyővel… bassza meg a három ernyő kimaradt! Semmi baj, megvannak, és legalább eszembe jutott elküldeni Dávidot a nyomdába a két nyelvű bemutatkozóért. Annyira király vagyok. Úristen vajon mit felejtettem el?!?

A „váltsuk meg a világot most már tényleg” projekt keretében letervezett kollekció első darabjait viszem ki, szám szerint  12 darabot. 2 típusú olvasó, 1 asztali – mindből 4 darab. Ezeknek típusuk szerint fix áruk van, azonos szabásmintára épültek, mind porcelán és a legjava mind annyira színes, hogy mindjárt sírok a gyönyörűségtől. Színben harmonizáló ernyők, egyen méretek, holdvilág, romantika, vonzódás. 

Közben tettem egy kört a seprűvel és megtaláltam a jegygyűrűmet. A szemetet persze ott felejtettem oldalt.

Az villant be, hogy már beszéltem a Boriról, meséltem a Juditról, megemlítettem Dávidot, de egy szót sem szóltam… MAGAMRÓL!!! 

Na jó vicceltem – szóval egy szót sem szóltam a tényleges gyártásban részt vevő kollégákról. Kezdjük a korelnökkel. Első pillantásra zavarba ejtő figura, magas, vékony emellett vaskos és esetlen. Jóval erősebb, mint én, és ha ügyesebb leszek, együtt még többre vihetjük. Gyors, de hajlik a szép szóra és most már kiismertem,- taktikázok. Mielőtt összekerültünk sokat álmodoztam róla, beszéltem róla, aztán hipp hopp egy pár lettünk. Sokan érdeklődnek iránta, talán az én elégedettségem, és az Mlamp eredményei az oka. Sokan meglepődnek, amikor együtt látnak – kevésnek gondolnak. De amikor bekapcsolom az én csini, türkiz kék PowerPlus, precíziós, állványos fúrógépemet – motor sebesség no: 1400, rpm motor teljesítmény 350W – S2 10min. sebesség 520-2620rpm, súly 18,7kg; hangnyomás szintje LPA 80dB(A), hangerő szintje 90,6dB(A)350W, (1,5-)13mm tokm., 57cm magas, 520-2620 ford/perc - 5 sebesség – rögtön tudják ki a király. 

Ma egy hónapja, a 29. születésnapomra a szüleimtől egy Hyundai ütve fúrót kaptam, teljesítmény 650W, fordulatszám 0-2800 rpm, váltóáram 230 V 50Hz, zajkibocsátás 97-110dB. Azelőtt Apu öreg, lomha félig működő Bosh-át használtam, és igen, én kaptam egy újat, Apunak maradt – az általam is – jócskán lehasznált darab. Ciki vagyok, a Bori is mondta. De az új nyuszikáról még pár szót: a hangja kicsit egy 750es TDM-re emlékeztetett – kikacsintás Popovitsnak – ugyanaz a magas, hisztis motorzaj, de mert szerintem az ereje is a motorkerékpáréval vetekszik – nagyon vagány. Még új és tiszta, remélem soha, de soha! nem önt bele a Sári vizet.

Nagyon szeretem még a csőkulcsokat, a blankolót, és néha kilopni Bori dobozából a ragasztópisztolyt! Az még egy vicces találmány. Sajnos egyelőre nincsenek menő csavarhúzóim, illetve lassan semmilyen csavarhúzóim nincsenek, mert a bénákat töröm. Dekopírfűrész és egy kb. 50 cm hosszú rókafark fűrész is van, de azokat annyira utálom, hogy az se számít, hogy lime-zöld. Ma is megpróbáltam használni a dekopírfűrészt áhh, maradjunk annyiban, csoda hogy megvan a fejem. Bár a legkeményebb "lehetséges baleset" az volt amikor a rágógumi automatából, a  #100 készült, és kirepült a fúrószár alól egy belső tárcsa (D=10 cm, anyaga: fém, repülési sebesség kb. 1 Mach, becsapódási sebesség: 300 km/h lenne ha a kezdő sebességet nullának számolom). Na nem annyi volt…

...amikor a sok tennivaló és munka súlya esténként egyszerre rám szakad, és mázsás súlyként ül a vállamon – egyben megbénít és tehetetlenné tesz. Vagy inkább ebből következik? Kit érdekel?!

Pedig másfél hét múlva, október 27-én indulok Lengyelországba, Lódz-ba a Design Fair-re, és ott a nárcisztikus nihilizmus helyett a profi, törtető vonalra buknak majd. 

Bár csak munkanapokra akartam korlátozni a blog írást, a mai nap annyira az Mlamp jegyében telt, hogy gondoltam egy merészet, és azt mondtam magamnak, miért ne?!

Reggel a kislányom elsétált az unokatesójával, nagyszülői felügyelet mellett az állatkertbe, engem Bori felkapott a kapuban és már rohantunk is az Ecserire. Több mint két órát shoppingoltunk, a legutolsó asztalnál, Jutka nénit levettük még egy ronda sporttáskára, bár annyi pénzt hagytunk nála, hogy adta ő magától, szélsebesen. Hogy én mennyire szeretek a szemétben és a kicsit is kicsinosított szemétben könyékig turkálni, és minden szombatot dörzsölt üzletasszonyként megélni… De az érzést inkább szolgáltatásként adják az árusok – mindenkinek jár egy illúzió.

A piac külső körpályáján kipakolt asztaloknál nem is jutottunk tovább, semmit nem láttunk a belső utcák apró „boltjaiból”, amelyekből mindig próbálom belőni melyik volt a Mamáé, szerintem kéthetente másik előtt tisztelgek.

Lendületesen és határozottan haladtunk előre, csak egyszer vonta el a figyelmem egy megjelenésre kiárusításnak tetsző műanyag rekeszek tömege, de túl fancy volt a hulladék, hogy jobban bele merjek merülni. Meg aztán egyszer sem jelentkezett senki, amikor tétován megálltam egy-egy Hummel figura előtt – nem jellemző. Csodaszép kalászos tányérokat vettem, háború előtti Gránit, azt hiszem, azoknak örülök most a legjobban. Persze a 6 személyes, hiánytalan fekete Bavaria kávéskészlet a legkomolyabb, de mégis a hülye búzavirágos nyert.

A 6-i bejegyzésben említett tolvaj tegnap délután visszanézet hozzánk, de szerencsésen kidobtam a francba. A piszok csirkefogót.

4 óra múlt 13 perccel és azt veszem észre, hogy megint elfelejtettem egész nap leülni. Na de majd most. Magamhoz veszem a táskámban rejtegetett Maoam-ot, extra sour-t ígér és valóban a kezdeti dohos íz után működésbe lép a savanyúság szabályozó adalék – a szoknyámra csorog a nyálam.

A showroomban régen látott tisztaság és rend uralkodik, hála a ma délelőtti csoport látogatottságnak. Mindannyiunk által szeretett és ismert Winkler Nóra guide-ot játszott/játszik ma, és 40 amerikai ügyvédfeleséggel járja a város designer helyeit. Divat szekció: Use Unused, Pazicski & Vágó Showroom, Retrock Deluxe. Egy kis cukrászdázás, egy kis városnézés, na meg persze a Design Terminál meglátogatása.

Kedvesek voltak és érdeklődőek, hű-ztek a háztartási keksz láttán, szájukat tátották a lámpákat látva. Nem vettek semmit. Never mind!

Elkezdtem készíteni a sorozatgyártás mesterdarabjait illetve azok verziót. Bárki beteszi a lábát, rögtön lerohanom és a véleményét követelem. Eddig imádják. Remélem Amerika is így reagál majd.

Tegnap éjjel sikerült újabb tétova csoszogással kicsit dolgoznom: gyártási tervszámokat és előre meghatározható költséget vetettem papírra, fejben teletűzdeltem egy világtérképet Mlamp franchise partnerekkel, csak azt nem tudom, mit vegyek fel majd a World Design Awards-ra? Összeöltözzek majd a Borival vagy inkább ne? Nem könnyű.

Ez így nem mehet! Dolgozz! Alkoss! Vagy legalább takaríts!

A mai hétfő a csendes semmittevés jegyében szól – ennyi minden menősködő designernek jár. Nullás sebességgel rendet raktam, kicsit söprögettem és vízhatlanná tettem egy műanyag kupakot. Maximum 1 órányi munka amit itt leírtam, és mégis fél 3 van – nézzenek oda.

Még szerencse hogy Apu itt volt reggel és megkurtította nekem az állólámpa testéül funkcionáló szennyvízelvezető csövet. Büszkén tekintek rá – megint egy csipettel közelebb az Exclusive3-hoz. Aztán eszembe jut, hogy még van 789 534 363 lépés van hátra, és inkább szorongani kezdek. De dolgozni ma akkor sem! Ahogy elnézem ezt a randa műanyag darabot, Miksa bácsi igazsága ötlik az eszembe: „Fatér, ferdén fűrészelsz!” – pedig ezt most nem én csináltam.

Írok is egy vásárlási listát, mielőtt bekapcsolom a Sopranos-t.

Reggeli irodázás a Szódában, csak én és egy kedves pultos lány, aki nem a Juci. Ugyanolyan blézere van, mint amit én viselek, szerinte vicces - szerintem meg nem adok borravalót. 

Hamarosan indulok az Ötpacsirta utcába, remélhetőleg őrjöngő lámpát követelő tömeggel találom ma szemben magam, szívesen nem pakolnám ki ezeket újra, helyette egy jópofa takarítás lenne nagyon aktuális. Azt meg ugye sokkal könnyebb, ha nem kell közben egy kézzel porcelán építményeket egyensúlyozni.

Tegnap átvette új tulajdonosa a #282-es kaptafa lámpát – szerencsére imádta annyira, amennyire nekem tetszik. Kedves fiú.

Na jó, folytatom a lámpák tavalyi könyvelésének 8 762 514 682-ik példányát.

Élő közvetítés a kiéhezett holland utazási irodavezetők partijáról:

Középkorú skandináv férfiak, merev mosolyok. Mindenki ránctalan és kanos. Fura párosítás, ijesztő pillantások. A helyszín – MÉSZ, az Almássy család, belvárosi palotácskája volt, a XIX. század végén építették – csodálatos, gyönyörű és lélegzetelállító. Az esemény a Báthory termében zajlik; a falak faragott fakazettákkal borítva, a plafonon egy 25 karú, 2 emeletes réz csillár terpeszkedik. Az egyik falon márványkandalló, felette egy, a kazettába faragott, majd 2 méter magas tükör. Sokat árnyal a képen a szakadt műselyem tapéta, a szürkére piszkolódott gépi csipke függönyök, a hiányzó kilincsek. Kiverték a két szoba közötti szellőzőrácsot és biztos, ami biztos fekete konnektorokat erőszakoltak fel a közel 130 éves falborításra.

Jaj! Miközben a szoba leírást próbálom kitalálni, a főszervező Mindig Mosolygó Mása, felszólít: beszélgessek! A látnivalóknál, a vendégeket jobban leköti az arcot mintázó feles pohár!, a borkóstoló és, hogy cigizhetnek az udvaron. Lazán lehamuzva a Csepel design bicaját.

Lesaleseltem egy gyanútlan turistavezetőt, de előtte lehordtam a szerződés 12. pontja miatt, amit alá akartak írattatni velem. Kiderült, hogy semmi köze se a szerződéshez, se a mostani rendezvényhez. Akkor lehordtam, mert megtévesztő volt a bemutatkozása. Aztán kibékültünk. Ugató kutya legyek, ha egy lámpát is eladok. Ám gondolataimat elrejtem, és próbálom magamat vádolni rosszhiszeműséggel, gyanakvással és enerváltsággal, hogy viszketést kapok a fancsali, lefitymáló arckifejezésük láttán. 

16:09: az épület egy-csapásra kiürült, a többi designer rávetette magát a hollandok által meghagyott falatkákra és borra, én dacosan magasra emelt fejjel haladtam el a büfépult mellett – legyen már tartás az ember lányában.

Ma délelőtt megtartottuk a „Growth Strategy for Mlamp” első érdemleges megbeszélését. Judit osztotta a lapot, mi pedig Borival bambiként pillogtunk, hogy mennyi mindent kell még csinálni, míg a Harrod's-ban árulják az Mlampeket. Judit képes volt megfogalmazni egy mondatban a hetek óta tartó verbális petting magját: mennyi befektetéssel, milyen értékű növekedést látunk? Hű… na ez kb. 168 órányi munkát eredményez, és a kurva internet stick nem működik a boltban, hogy haladjak is.

De most már látom az utat, ami elvezet a profi business plan elkészítéséhez – közvélemény kutatással, próbakampánnyal, célok kitűzésével – és a hónap dolgozói cím megalapításához. 

ha!! Olyan standot építek a karácsonyi Wampra, hogy mindenkinek fájjon.

Holnap végre megmutatjuk magunkat a Design Week keretében, holland utazás-szervezőkkel töltöm a napot; megbízó a Magyar Turizmus KHT, szervező a Program de Luxe. Sajnos nem küldték át előre az esemény kreatív anyagát, hogy mi is rámenjünk a gerillamarketing vonalra. Igyekeztem csak magyar alapanyagokból összerakni a kínálatot, nagyon kellemes és harmonikus a végeredmény. 

Ha körülnézek itt a showroomban, örömmel integetek a legutolsó csizma kaptafa lámpának, a festményem alatt feszít #282 sorszámmal. Ennek a mesterdarabja volt ugye az Mlamp Exclusive 2., Vágó Rékának készített asztali lámpa. Az első reszketeg próbálkozás után ez már a sokadik darab, és a végeredmény egyre szebb. Hahaha, de csillog! 

Ezüst ernyős Take it Easy!, fúrásra váró türkiz-gránit fehér asztali lámpa darabjai. A Gránit vájlingot már régen megvettem, befogtam otthon névjegykártya tartónak, de a múlt héten olyan irigy lettem magamra, hogy inkább behoztam, itt domborítson.

Na a francba, folyik a mosogató…

Ma csak egy férfi jött be lopni, de sikerült kibámulnunk a boltból. A keddi lakás betörés után, nem hiszem, hogy most el tudnék viselni akár milyen apró veszteséget is. Képtelen vagyok.

A mai nappal megkezdem az Mlamp blogjának írását. Hogy miért? Pontosan három hét múlva lesz egy éve, hogy megnyitott az Mlamp showroom & workshop, fellengzősen elnevezett műhelyboltom, és a következő egy évben, megpróbálom írásban visszaadni a világsiker felé botorkáló lépéseinket.

Szól a Klasszik Rádió - of course; azt hiszem Händel Vízi zenéje. Bori pengébb a komolyzenei top hits-ekben, de egyelőre nem dugta be az orrocskáját.

Bori a jobb kezem, gyakran a bal is. Jött mint PR és kommunikációs szakember, maradt mint barátnő és ernyőkészítő.             

Múlt hét csütörtökön arra gondoltam, hogy most már ideje lenne az Mlamp-et világsikerre vinni. Most már van Judit és Dávid – reklám és kereskedelem kipipálva, ezért megcsináljuk. De mielőtt Becsületrendeket kapok a kiemelkedően színvonalas és kreatív munkásságomért, még a hónap végén be kell mutatni az Exclusive 3-at is, amivel olyan szégyenletesen megcsúsztam, hogy csak na. Pedig az alapok már állnak, buxus gömbök mindenütt, Tom Dixon ijedten figyel. Decemberben szeretném megnyerni az Iparművészeti által kiírt Art Deco pályázatot is… mennyi munka, most megyek is.

Jó, akkor egy 2 méter hosszú PVC szennyvízelvezető csővel közelebb vagyok az Exclusive állólámpájához. Bár tudnám hogyan tovább…